Módszerünk
A módszerünk azon az egyszerű, mégis sokak által figyelmen kívül hagyott felismerésen alapul, hogy az emberek többsége a fejével próbálja megoldani azt, amit a testen és az érzelmeken keresztül lehet elérni. Ez nem metafora, hanem neurobiológiai tény.
Paul MacLean háromosztatú agy elmélete szerint az emberi agy három, evolúciósan egymásra épülő rendszerből áll:
-
A legmélyebb és legrégebbi rész a hüllőagy, amely az alapvető túlélési és testi folyamatokat szabályozza.
-
Fölötte helyezkedik el a limbikus rendszer, az emlősagy, amely az érzelmekért, a kapcsolódásért és a memóriáért felel.
-
A legfiatalabb és legenergiaigényesebb rész az emberi agy, vagy prefrontális kortex, amely a gondolkodásért, a tervezésért és a döntéshozatalért felelős.
A három szint állandóan és oda-vissza hat egymásra, de nem egyenlő erővel. A mélyebb rétegek hosszú távon felülírják a felsőt, és nem fordítva.
A testi állapotunk és az érzelmi állapotunk befolyásolják a gondolkodásunkat, döntéshozásunkat, sőt alapvetően azt, amilyennek a világot érzékeljük. Például befeszült izomzattal, egyre azt észleljük, minden túlfeszített körülöttünk, vagy feldúlt érzelmi állapotban azt érzékeljük, az egész világ kaotikus.
Ez abban is megnyilvánul, amikor szeretnénk fejből irányítani, elégedettnek lenni, boldognak érezni magunkat és ennek megfelelően viselkedni, de nem vagyunk rá képesek.
Például egy fárasztó, hajtós életszakaszban: “Olyan jó az életem, megvan mindenem, boldognak kéne lennem, de nem vagyok.” Vagyis a felső réteg a gondolkodás kitalál valamit, de az alsóbb rétegek, az érzelmek és a test (idegrendszer) nem engedelmeskednek neki, sőt az érzelmeknek és a testnek van igaza: azt mondják “túljahszolod magad”.
Ez olyan mintha a hajó próbálná megmondani a tengernek és a tengerfenéknek, hogyan viselkedjenek. Nem fog működni. A dolog fordítva működik, a tengerfenék hat a tenger vizére, a hullámokra, és majd ezek a hajóra. Ha a tengerfenék és a tenger vize nem háborognak, a hajónak könnyű dolga van, hogy azt csináljon amit és ahogyan szeretne.
Ez az oka, annak is, hogy gondolkodással egyedül ritkán sikerül tartós változást elérni.
Néha a háborgó tengeren tudunk csendesebb vizekre evezni (gondolkodásos megoldás), de ettől még a tenger nem csitul el. A tengert elcsitítani a hajóból nem lehet.
Olyan ez, mintha a hajóval akarnánk lemenni és megváltoztatni a tengerfenék felszínét. Hajóval nehézkesen juthatunk le erre a mély szintre. Oda más jármű kell. Nem gondolkozás. Hanem elemi mozgás és érzet. Ez a tengerfenék (test) nyelvezete.
Ezért dolgozunk mi alulról felfelé.
A mozgás nálunk nem edzés és nem teljesítmény, hanem kapu, amelyen keresztül az idegrendszer elmozdulhat a beragadt állapotból.
Az első szint a test
Mozgással, légzéssel, testérzékeléssel dolgozunk, amelyek közvetlenül hatnak az testi (és idegrendszeri) szabályozására.
MacLean háromosztatú agy elméletében a túlélésért felelős agyrész a legmélyebb struktúra. Stephen Porges Polyvagal elméletével értjük meg, hogyan működik a túlélés, vagyis hogyan érzékeli a szervezet a biztonságot és a veszélyt. A kulcsszó itt a veszély. És a veszély-biztonság tengely a kulcs ezen alapréteg befolyásolásához.
A mindennapokban mindig valamilyen testi-idegrendszeri állapotban vagyunk, különböző mértékben. A biztonságos-nyugodttól a veszélytől fenyegetettig. Például nyugodt és biztonságos egy meghitt családi vacsora, de veszélynek érzékeljük azt, amikor szorít egy határidő, és azt is, amikor folyton kritikusak vagyunk magunkkal. Régen az oroszlán ólálkodott a bokorban akitől félni kellett, most pedig a túlságosan is kritikus saját magunk, aki bármelyik pillanatban elővehet. Ez az ami feszültségben tart. A test számára nincs különbség, hogy külső vagy belső a veszély forrása. “Veszély fenyeget, nem vagyok biztonságban.”
A hétköznapokban ezek a ‘biztonságos’ és ‘veszély’ állapotok alapvetően meghatározzák, ahogy a valóságot észleljük. Egyszerűen: ha biztonságot érzékelünk, mindent pozitívan látunk, kreatívak vagyunk, ha viszont fenyegettség állapotában vagyunk, mindent fenyegetőnek és ránk veszélyesnek érzékelünk és értelmezünk.
Erre példa, amikor a családi vacsorán (biztonságban) kritikus megjegyzést kapunk, és a többiekkel nevetünk, míg ugyanezt a megjegyzést durva támadásnak érzékeljük amikor egy határidő miatt stresszes (fenyegetett) állapotban vagyunk. A különbség nem a megjegyzésben van, hanem abban, hogy milyen belső állapotban voltunk, amikor hallottuk.
A szervezet ha veszélyt érzékel, Fight or Flight reakcióval válaszol, legyen az egy szigorú főnök, határidő, önkritika, aggodalmaskodás, krízishelyzet vagy megoldatlan trauma (amik közös jellemzője, hogy a fejünk fölött lebegő bármikor lecsapó/kirobbanó veszélyt jelentenek). A szakirodalom egybemossa az Üss vagy Fuss reakciót. Holott ütni vagy futni, szembenézni valamivel, vagy elmenekülni nagyon más dolog.
Mi különös figyelmet fordítunk a veszély állapotok (fight, flight és freeze) megkülönböztetésére.
Aki Fight (üss) energiában van, lendületes és célirányos, asszertív, de nehezen empatizál. Aki Flight (Fuss = menekülő) állapotban van, mindent veszélyforrásként érzékel, és csak azt kívánja, hogy legyen már vége. Aki Freeze-ben (lefagyásban) van, funkcionál, de érzelemmentesen, érzéketlenül, mintha egy fátyol mögül nézné életét és a történéseket, aminek ő mintha nem is lenne része.
A legtöbb ember nem tudja, melyikben él hónapok vagy évek óta.
A szomatikus pszichológia, a Body Oriented Coaching és Peter Levine Somatic Experiencing módszerének eszközeivel a testi jelzések tudatos figyelésére és megértésére tanítunk. Ehhez Fritz Perls Gestalt szemlélete az itt és most megélésére, Jon Kabat-Zinn Mindfulness alapú megközelítése pedig a nem ítélkező jelenlét fejlesztésére ad eszközöket.
A második szint az érzelmek
Az érzelmek észlelése, elfogadása, megnevezése és kifejezése a legelhanyagoltabb és mégis legnagyobb hatásfokú életminőség-javító terület.
Az érzelmek nem zavaró tényezők, amik elhomályosítják a gondolkodást, hanem jelzések, amelyek tájékoztatnak minket.
Dühbe gurultam? - Valaki átlépett egy határt.
Szomorú lettem? - Ez a valami fontos nekem.
Frusztrált vagyok? - Szeretnék tenni valamit, de nem tudom, hogy mit és hogyan.
Az érzelmek alapvetően meghatározzák, hogyan látjuk a világot, hogyan hozunk döntéseket, és hogyan kapcsolódunk másokhoz. A legtöbben viszont megtanultuk elnyomni e fontos jelzéseket, megkerülni vagy ignorálni őket. Majd pedig csodálkozunk, miért nem vagyunk elégedettek az életünkkel, holott az érzelem jelzett, hogy mi lenne a jó nekünk, csak mi nem hallottuk meg az üzenetet.
Amit elnyomunk viszont nem tűnik el, csak mélyebbre süllyed, és még mélyebb szintről irányít. Itt már nem üzen, hanem harcban állunk vele, így megyünk rossz vágányra, folyton kerüljük őt, és még távolabb kerülünk attól az üzenettől, ami segítene nekünk.
Az érzelmek megítélése egy paradoxon. Félünk azoktól az érzelmektől, amelyek valójában a legfontosabb információkat hordozzák magukban. A düh sokszor megsértett határt jelez. A szomorúság azt, hogy valami vagy valaki fontos volt. A félelem, hogy veszély fenyeget. Ha ezeket elnyomjuk, elveszítjük ezeket az információkat, és elveszítjük azt a lehetőséget is, hogy valóban reagáljunk arra, ami bennünk és körülöttünk zajlik.
A harag, amit nem szabad érezni
A munkahelyeden főnököd rendszeresen kérdőre von olyanért, ami nem a te munkaköröd: A harag ott van, de elnyomod, mert megtanultad, hogy a düh veszélyes, romboló. Jó emberek nem haragszanak. Ezért csendben maradsz. Holott a harag pontosan a megfelelő jelzés: “Nehogy már!; Állj a sarkadra!; Hogy képzeli, hogy így bánjon veled?!”. Ez az érzelem a határaidat védi. Ha nem hallod meg, ha elnyomod az üzenőt, lassan lábtörlőnek használnak mások, és te magad engedted ezt meg azzal, hogy nem hallgattál arra, amit a haragod mondott.
A szomorúság, amit nem szabad mutatni
Évekkel ezelőtt elvesztettél valamit: egy kapcsolatot, egy álmot, egy lehetőséget, és azóta is "jól vagy". Legalábbis ezt mondod magadnak és másoknak. A szomorúság azonban ott van, csak sosem vallottad be. Mert sírni gyengeség, tovább kell lépni. Közben fáradtnak, motiválatlannak és üresnek érzed magad. Ez nem depresszió. Ez egy el nem gyászolt veszteség. A szomorúság azt mondja, hogy valami fontos volt neked. És ha nem hallod meg, az el nem gyászolt dolgok a háttérből irányítják az életedet tovább.
A félelem, ami nem mer félelem lenni
Évek óta nem hozol döntéseket. Vársz, halogatsz, elemzel, még átgondolod. Ez nem döntésképtelenség, ez félelem: mi van, ha rosszul döntök, mi van, ha nem leszek elég jó, mi van, ha csalódást okozok. Ha soha nem nevezted meg félelemnek, nem szabadulsz a “megfontolt / túlgondoló” működésedtől. A félelem pontosan azt jelzi, hogy valami fontos forog kockán. De ha ezt felismered, szembenézhetsz vele, és fogsz tudni döntést hozni.
Az érzelmi munka nem arról szól, hogy mindent kibeszélünk vagy mindent kimutatunk. Arról szól, hogy megtanuljuk észrevenni, mi van bennünk. Hogy nevet tudjunk adni annak, amit érzünk. Hogy megértsük, honnan jön, és mit szeretne mondani. És hogy legyen bátorságunk kapcsolatban maradni és meghallgatni az érzést ahelyett, hogy azonnal megpróbálnánk megszabadulni tőle.
Ez az egyik legfontosabb készség, amitől életszeretetünk és vitalitásunk függ, és amelyet a legtöbbünknek soha nem tanítottak meg. Ez, az érzelmeinkkel való mély kapcsolódás az, amit úgy hívunk: kapcsolódok magammal, az igazi érző lényemmel.
Mi Leslie Greenberg Érzelemfókuszú terápiájának (EFT) szemléletét alkalmazzuk, amely szerint az érzelmek nem akadályok, hanem információk. Richard Schwartz Belső Családrendszerek modelljének (IFS) segítségével megértjük, hogy az egyes érzelmi reakcióink mögött milyen belső részek, történetek és szükségletek állnak, és ezeket mozgással, szavak nélkül még jobban meg lehet formálni és meg lehet szólítani.
A csoportdinamika törvényszerűségeit tudatosan használjuk, a biztonságos, elfogadó csoportmiliő önmagában is gyógyító tényező, amely megmutatja ahogy mások elfogadnak engem minden részemmel, én is elfogadhatom magamat és minden részemet. Ennek erejét a résztvevők sokszor először itt tapasztalják meg életükben. És ez a tapasztalat mélyen gyógyító.
A harmadik szint a gondolkodás
Ide csak azután érünk, hogy a test és az érzelmek már megmozdultak, mert ekkor a kognitív munka valóban hatékony tud lenni. A gondolkodás végre azt csinálja, amire való: összerakja, értelmet ad, és cselekvésbe fordítja azt, amit az alsóbb rétegek eddig is tudtak. Addig viszont, amíg a test feszült és az érzelmek elnyomottak, a gondolkodás kirekesztett információkkal ugyanazokat a köröket futja újra és újra.
Ez az amikor van motivációd és el szeretnél mozdulni, próbálsz is tenni érte, de mégis mindig ugyanoda lyukadsz ki. Pedig annyira akartad. A magyarázat, hogy meg nem hallott mélyebb részek visszahúznak amíg meg nem hallod amit mondani akarnak.
Itt narratíva munkával azt térképezzük fel, mit mesélünk magunknak önmagunkról és az életünkről (én mindig is … voltam). Hogy ez igaz-e? Milyen belső hang kíséri a mindennapjainkat, és ez a hang valóban az miék, vagy valaki másé, akit egyszer régen beépítettünk. Amikor ez láthatóvá válik, el tudjuk dönteni, meg akarjuk-e tartani, vagy változtatni szeretnénk.
A szokásépítés és priorizálás ekkor válik lehetségessé, nem akaraterőből, hanem azért, mert már tudjuk, mit akarunk valójában, és miért. Egy testből és érzelmekből jövő felismerés után a motiváció nem kívülről, hanem belülről fakad.
A gondolkodásod nem irányítani próbál, hanem támogatja azt, ami szívedben megszületett.
A narratíva munkán kívül Aaron Beck Kognitív viselkedésterápiájának (CBT) és Steven Hayes Elfogadás és elköteleződés terápiájának (ACT) eszközeivel dolgozunk itt. Eric Berne Tranzakcióanalízisének modelljét használjuk a kapcsolati és kommunikációs minták megértéséhez. Szokásépítéssel, priorizálással és motivációs munkával zárjuk a kört, hogy a felismerések ne maradjanak élmények, hanem beépüljenek a mindennapokba.
Ez az integráció az, ami a Wisdom in Motiont különlegessé teszi. Nem egyetlen irányzat képviselői vagyunk, hanem olyan szakemberek, akik a bizonyítottan hatékony módszerek közül tudatosan alkalmazzuk azt, amelyre az adott pillanatban, elakadásnál és szinten szükség van.
